Fanfiction

Egy hiányzó részlet, egy rejtély, egy végkimenet.

Tarrlok és Noatak beszélgetése menekülésük során.

Mélyen bámult testvére kék szemeibe, melyekben magabiztosságot és remény sugarát vélte felfedezni. Ezek buzdították cselekvésre, de ő csak gondolkozott. Megteheti-e, hogy vele tart? Megteheti. Már nincs mit veszítenie. Vége a karrierjének, az erejének, egy bukott lélek, egy megtört ember, az élete már sosem lesz a régi. Feltápászkodott és közelebb lépett bátyjához, majd rátette kezét vállára és kis tétovázás után, hangjában kételyek hangoztak:

- Második esély? – szűkítette össze szemeit, melyekbe belelógott barna, megtépázott haja.

A válasz csak egy bólintás volt és egy apró, biztató mosoly a száj szélén. Nem igazán győzte meg, de határozatlan lépésekkel vele tartott, mikor Noatak lefelé hívta a lépcsőn. Nem volt biztos a dolgában és nem bízott a második esély lehetőségében. Túl sok változás történt azóta, túl sok idő telt már el. A múltban sajnálta, hogy nem tartott vele, de a jövőben mi lesz, ha vele tart? Miközben lefelé osontak a lépcsőn, mindketten a jövőn gondolkoztak. Mit várhatnak a jövő rejtelmeitől? Hova menjenek, és ott mit csináljanak? Szótlanul haladtak tovább gondolataikban elmélyülve, nem is nagyon tudták, hogy mit mondjanak egymásnak. Miután kimentek egy titkos kis csapóajtón, ami fából készült, Tarrlok szorosan követte a szúrós bozótokon át, ahogy utat tör az előtte haladó bukott vezető. Egy kis mellékösvényen mentek lefele a Levegő Templom-sziget melletti titkos kikötőbe, ahol a tenger egy motorcsónakot dobált óvatos hullámaival. Lefelé igen meredek és csúszós sziklákon kellett haladniuk, melyeket az algák és mohák már beleptek. A motoros vízi jármű egy apró bothoz volt kikötve, amit egy keskeny repedésbe szúrtak. Csoda, hogy még nem vitte el a víz. A testvérpár még vízidomár tagja nagyobb hullámot gerjesztett, és közelebb húzta a csónakot, hogy bele tudjanak szállni. Tarrlok visszanézett a szigetre, melyre a lenyugvó nap már-már vöröses árnyalatával sütött, a torony hatalmasságát kiemelve csillogóan verődött vissza a fény annak ablakairól. Ez erőt adott és beszállt a csónakba. Noatak megkönnyebbülten nyugtázta, hogy adott neki egy esélyt. Beszállt ő is, éppen indította volna a motort, mikor két chi-blokkoló az előbbi ösvényről parittyákat dobott a hajó propellerjeire és testvérére. A testvérpár rémülten fordult hátra, de az idősebbikük már cselekedett. Ellökte a csónakot a szigettől minél messzebb egy nagyobb hullámot gerjesztve, majd miután befejezte a mozdulatot véridomítással felemelte a két lázadó - most már csak volt - követőt. Nekivágta őket a földhöz, és vett egy mély levegőt majd leeresztette kezeit a cselekedete után, s sóhajtott. Meglehetősen bántotta, hogy már senki nem hisz benne. Csak remélni tudta, hogy vannak még olyanok, akik elfogadják és követik az elveit. Öccse elhűlten nézte a történteket s közben kiszabadította magát a kötelek szorításából, majd áthajolt a csónak hátsó oldalán, súlypontját áthelyezve a mellkasára, hogy minél jobban elérje a propellereket. Kisebb erőlködés után sikerült, és óvatosan visszalépett a hajó fedélzetének padlójára. Épp szólni akart bátyjának, mikor meglátta, hogy az ekkorra leült a vezetői ülésre, arcát a kezeibe temette és halkan így szólt:

- Azért mentem el régen, hogy apánk ne használhasson fel saját bosszúja céljából, de az életemet mégis neki áldoztam. Annak, hogy elpusztítsam az avatárt, elfoglaljam a várost és egyenlőséget teremtsek a világon, és közben végig apánk szelleme kísértett, noha én azt hittem, hogy megszabadultam az árnyától. – sóhajtása aggályokkal és szomorúsággal volt teli. - És csak most döbbentem erre rá, mikor elvesztettem, amit eddig építettem.

- Miután elmentél, minden megváltozott. – Noatak erre felnézett. - Atyánk elvesztette a bosszú lehetőségét azzal, hogy te eltűntél. Engem nem tanított többet…. Én is szintén azt hittem, hogy megszabadultam a szellemétől, de az akarata rajtam is végrehajtatott. – Rázta meg fejét elégedetlenül. - Volt egy tökéletes tervem, hogyan fogjam irányításom alá az egész várost, de fogalmam sem volt róla, hogy ezt tudat alatt miatta teszem. – És tovanézett az óceánra, melynek könnyed hullámain a napfény örömteli táncát vetette. Leült a hátsó ülőhelyre, közvetlenül a elektromos kesztyűk mellé.

- Nem tűntem el. Új életet kezdtem az Északi Víz törzsénél, miután rám talált egy vadászcsoport a viharban. El akartam felejteni apánkat ezért nem idomítottam vért, még azt sem mondtam el, hogy ki vagyok… Egy ottani vízidomár iskolába jártam. - Felállt és beindította a motort. Az hangosan zúgott fel, majd állt be a ritmikus ütemébe. - Megtanultam a vízidomítás legkülönbebb módszereit; a gyógyítást, a fagyasztást, és azok az emberek még csak nem is sejtették ki vagyok, pedig terjedtek szóbeszédek az Avatar és a véridomár összecsapásáról, de mind az Avatar fényét csillogtatták. - Felpörgette a motort és gázt adott. A lendülettől kiemelkedett a csónak orra a vízből. Tarrlok belesüppedt az ülésbe, mert bátyja keményen indult el a hajóval. - Jó pár hónapot töltöttem el ott. Tudod láttam, hogy micsoda előny az idomítás azoknak, akik idomárok. De akik nem, azoknak mekkora hátrány. Mennyivel könnyebb és egyszerűbb életük lenne, ha ők is idomárok lennének! Tudod, azt rebesgették, hogy Köztársaság Város az a hely ahol származási megkülönböztetés nincs, mindegy, hogy melyik néphez tartozol, honnan jöttél, ahol béke van, és nincs különbségtevés az idomárok és nem idomárok között. El akartam oda jutni. Nem fért össze a fejemben az apám által mutatott alvilági kép, és amit az emberek meséltek a fényűző helyről. Elindultam a Föld Királyságába, egyedül. Se pénzem, se élelmem, semmim nem volt, csak az a ritka hatalom, amit apánk erőltetett ránk. - Mély lélegzetet vett, és a műszerfalra nézett.

Tarrlok nem akarta félbeszakítani, hanem megvárta míg folytatja. Halottnak hitt testvére épp levezeti előtte az életét. Noatak felnézett a horizontot kémlelve és tovább mesélt. - Egy vándor, harcosokból álló csapathoz szegődtem, akiknek tetszett az egyenlőségi felfogásom. Adtak enni, inni, és rávilágítottak az igazságra, hogy nem minden olyan rózsaszín, mint amit el akarnak hitetni. Mindegyikük különálló személyiség volt, de rendkívül kitartó és összetartó harcosok. Mondhatni a második családom voltak… Tőlük tanultam chi-blokkolást, és effajta harcmodort. Utunk során, ami a célvárosba vezetett, megszálltunk egy sebhelyes öregnél, aki támogatta csapatunkat, amiért egyszerű emberekként ugyan, de képesek vagyunk megvédeni magunkat. - Itt elmosolyodott, vidám dolgok jöttek fel az öregemberről. Ám a mosoly hamar eltűnt arcáról. - Nem volt idomár, ahogy a családja se.  Kiskorában elvesztette családját tűzidomárok miatt, és az ő arca is eltorzult. És itt esküdtem fel az idomárok ellen.

- De hiszen te magad is az vagy! - mutatott rá Tarrlok, Amon bukásának legfőbb okára.

- Tudom. De mit kellett volna tennem? Hagyjam, hogy elnyomják őket, félelemben tartsák, mint ahogy tette velünk apánk?! Kellett valaki, aki megtalálja az igazi egyenlőséget, hát azzá váltam, akivé kellet, hogy válljak! - Elhallgatott. Tarrlok érezte, hogy bátyja életének és elméjének változásában ő is nagy szerepet játszott. - A városba érve… - úgy érezte el kell mondania öccsének, hogy mi történt vele. Bűntudatot érzett testvére képességének megfosztása miatt, ezért megosztotta vele azt a nyomást ami rá is nehezedett akkor. - Elválltam a csapattól. A városban pénzkeresési lehetőségként fogadásos harcokba kezdtem, ahol nem nagyon voltak szabályok. Itt született meg Amon. Eleinte az utca söpredéke úgy tartott, hogy „Amon, a maszkos mindig fair játékos.” - Mosoly ült ki szája szélére. - De nem idomítottam. Azt sem tudták, hogy ki vagyok. Úgy ismertek meg, mint egy nem idomárt. Több mint fél év kellett rájönnöm arra, hogy el kell tüntetni az idomítást a föld felszínéről, hogy egyenlővé váljunk, mert mindene rossznak az oka az idomítás. Rájöttem arra is, hogy hogyan tegyem, és első áldozatom egy Tűzidomár volt, aki rám támadott… Balszerencséjére. Nem volt egyszerű valaki képességét eltüntetni, de sikerült. Így hát anélkül, hogy áldozatokat szednék, az embereket csak megfosztom az erkölcstelenségeitől. - Gondolatai elszállingóztak a vízidomítás felé, ami képes irányítani az energiát, és hogy az energia a csakrákban gyűlik össze. - Tökéletes tervem miszerint megtisztítom a várost a zsarnokoskodó idomároktól több akadályba ütközött. Hosszú idő, több mint tíz év kellett mire ennyi követőt, és támogatót szereztem magamnak. A hadnagyom hitt legjobban, az elveimben. Ő volt az első, aki mellém szegődött. A chi-blokkolók többsége azért állt hozzánk, mert tönkretették az életét, vagy megölték valakijét az idomárok. Így szereztem meg Hiroshit is. Ő tényleg hitt abban, hogy megbosszulhatja felesége halálát. Akkora hatalmam van… volt, mint egykoron apánké, de én a megfelelő célt szolgáltam. A tervem részeként a vezetőknek a városházán, el kellett bukni, hogy a helyükbe én léphessek, mint egyenlőséget teremtő vezér. Nem számítottam a jelenlétedre. - Bűnbánó szemekkel nézett testvérére.

- Sosem hittem, hogy újra találkozni fogok veled, és hogy újra beszélni fogunk… Halottnak hittelek. És most együtt megyünk el Köztársaság Városból, ahova apánk akarata vezetett minket. - Fogta fejét Tarrlok és megvilágosodott elméjében, hogy már sosem lesz normális életük. A múlt túlságosan leírja őket.

- De most velem tartasz új életet kezdeni! - Szólt lelkesen Noatak, és elképzelte, hogy kettejükre micsoda jövő várhat. Talán ennyi érzelem és remény nem is gyúlt még benne eddig. A vállára nehezedő súly eltűnt, apja általa végrehajtatott bosszúterve megbukott. - Újra együtt lehetünk! Bármire képesek vagyunk!

- Igen, Noatak. - Igazat adott testvérének, de Tarrlok agyán végigfutott két becsületvesztett ember elkövetkezendő élete, akiket bábként kezelt apjuk szelleme. De nem mindig volt ez így, s ezt ő is tudta. De azokat a régi szép időket már nem lehet visszahozni soha. Kezdett körvonalazódni benne a megoldás.

- Noatak… már-már elfelejtettem a saját nevemet. - A régi szép idők emléke újabb mosolyt csalt arcára. Testvére jelenléte, hogy vele tart, egészen más kedélyállapotot váltott ki belőle. Élete nagy részében egy erős, rideg vezető volt, de hiányzott neki a szerető családja. Soha nem kapott melegséget. Apja nagy elvárásainak kellett megfelelnie, és ez bélyeget nyomott gyermekéveire.

Tarrlok szánóan nézte testvérét, de ő már tudta, hogy nem lenne jó életük. Bátyját elvakította a remény, hogy együtt mennek el. Megpillantotta a hajón található elektromos kesztyűket, amik az egyszerű embereknek adtak volna esélyt az idomárok elleni harcokban, és rájött hogyan zárhatja le és adhat még boldog véget szomorú történetüknek, hogyan lehet visszahozni a régi szép gyermekkorukat. Levett egyet a polcokról, és felvette jobb kezére. Óvatosan lecsavarta a csónak tanksapkájának fedelét, és a felfegyverzett kezét a nyílás fölé tartotta. Becsukta szemeit és utolsó mondatai fájón hangzottak el testvére felé:

- Minden olyan lesz, mint a régi szép időkben.

Noatak szeméből egy apró könnycsepp csordult végig arca oldalán, Tarrlok pedig véget vetett életük fejezetének, örökre.

Köszönöm, hogy elolvastad! Véleményedet megjegyzésbe várom!:)