2013. szeptember 14., szombat

Korra debütálás

Ma hajnalban, pontosabban magyar idő szerint hajnal 1-kor lement a Korra második könyvének első két része. És kitartóan fenn voltam és megnéztem. Kisebb nagyobb sikerrel.
Az egyik linken ahol nézni akartam mindig újra kellet töltenem az oldalt mert automatikusan elvárta hogy fizessek a nézésért, a másikon pedig rettenetesen rossz volt a minőség, akadozott, élvezhetetlen volt.
Aki még nem látta, annak azt tudom ajánlani várja meg a jó minőségű videót, mert a látványvilág fantasztikus.
Aki pedig már látta, véleményeket lehet írni:P Én még nem írok rá semmit mert várom a magyar feliratot. Utána hosszan kifejtem a gondolataimat róla... ha lesz időm kiírni magamból:P(sajnos eléggé kevés az időm az elmúlt időszakban)

2013. augusztus 30., péntek

Szeptember 13 Péntek


És igen most már nyilvánosság elé került a Korra második évadjának debütálási időpontja!
Alig várom a szeptembert, mert úgy tűnik hogy innentől nagyon jó dolgunk lesz nekünk rajongóknak.

Ha hasonlóan lesz beosztva és leadva mind az első évad, akkor körülbelül december elejére már láttuk mind a 12 részt!

2013. augusztus 15., csütörtök

Levegőidomáros nyaklánc

Idén nyáron voltam nyaralni, is mint minden nyaralás alkalmával hazahoztam némi kis szuvenírt, ám az idei emlék egészen különleges. Az egyik kis boltban találtam egy olyan nyakláncot ami a levegőidomárok jelére hasonlít. Mondanom se kell, egyből ráharaptam.

 Katt a képre a nagyobb méretért!

Ti szoktatok ilyesmiket találni? :)

2013. július 25., csütörtök

Feljavítás

Sokszor ceruzával színezek, viszont ezek a képek kicsit sávosak lesznek. Egy régebbi rajzomat megpróbáltam feljavítani, ezen probléma eltüntetésével. Íme az eredmény:
Kattints rá a nagyobb méretért!

A technika egyszerű retus/elmosás/maszatolás volt. óvatos és aprólékos munkával lehet kis változást látni a képen.

Megérte feljavítani, vagy a jövőben nem érdemes ezzel foglalkozni?
Látszik a különbség, vagy elenyésző a változás?

2013. július 20., szombat

2. Könyv Trailer

A Korra második könyvének legelső trailere.
Mi az, amit tuti megkapunk ebben a könyvben? A fantasztikus látványt! Már most elvarázsoltak az audovizuális megoldások. És természetesen a fület csiklandozó zene, amit inkább nem taglalok mennyire kiválóan sikerült.

Avatar rajzolási technikák

Most kipróbáltam kicsit más technikákat, illetve egy kicsit változtattam a rajzoláson. 

Először teljesen a fejemből semmiféle segítség felhasználásával készítettem el kockás avagy négyzetrácsos lapon(kinek mi tetszik) ezeket a skicceket. talán látszik is Korra fején(oldalról) hogy egy kicsit mintha elcsúszott volna. A másik két egészalakost annyira nem dolgoztam ki, inkább csak a kockás füzet előnyeit érdemes nézni, mivel könyebb így megtartani az arányokat.

A másik "művészi" kép festékkel készült. Pontosabban vízfestékkel és félfamentes lapra. Az egészet úgy kezdtem "gyakoroljunk Korrát festeni", de aztán úgy megtetszett az a bal felső, hogy szépen kidolgoztam. Bár így is kicsit furcsa lett a szeme, ez sajnos szerintem a papír és a halvány festés miatt néz ki így ahogy. Pedig ugyanolyan mint az alsó szem, csak egy kicsit mintha összefolyna. A nyelvnyújtós Kora pedig,... hát magam sem tudom hogy az honnan jött. Talán Korra azt a tulajdonságát erősíti, hogy szereti áthágni a szabályokat és azt csinálni amit akar. Neki ne mondja meg senki mit csinál!:D


2013. július 1., hétfő

Szünet

Kellemes nyári szünetet minden diáknak, legyen akár általánosba járó vagy egyetemi, az érettségiknek is vége, a szemesztereknek is.

Így Júliusban előreláthatólag nem biztosan, de egy hétig nem leszek itthon(ezenkívül dolgozni fogok, szóval nem csücsülök itthon sokat). Ám mivel mostanában nem voltam valami túlzottan aktív(milyen kíméletesen fogalmaztam), pontosabban az utóbbi jó pár hónapban, igyekszem majd bepótolni. Kissé elhanyagoltam az oldalt. Sok minden összejött nekem így júniusban és májusban, de júliusban most már több időt akarok szakítani az oldalra és az alkotásra!
Az elmúlt időszak számomra rajzolási pöcegödör volt(elnézést a kifejezésért). Mostanában valahogy mindig valami más kötötte le a figyelmem, és észre se vettem milyen régen ültem le és fújtam ki a gőzt a rajzoláson keresztül. Ötletek mindig vannak, inkább a megvalósítás a probléma, bár sokszor az ihlet is hiányzik.
Egy rajzot ha törik ha szakad akkor is befejezek, még ha az eredmény nem  is lesz valami elviselhető. A másik régóta készülő dolog még merőben nincs kész, de talán az eddigi legkomolyabb munkám lesz, ha kész lesz. Ne árulok el többet, mert minél hamarabb fel akarom tenni!:)

2013. június 29., szombat

Korra 2.könyv előzetesek

Egyre többet csöpögtetnek ki a Korra második évadából.
Képek, spoilerek, videók. Ez bizakodásra ad okot, hisz talán már nincs is olyan messze az a nap....
Ezután a videó után kicsit vegyesek az érzések. Ti is észrevettétek hogy mintha Korra arcvonásai egy kicsit megváltoztak volna? Engem sokkal inkább emlékeztet a 14 éves énjére, mint a háború utáni 17 éves Korrára.
Itt van két kép is, bár azt nem tudjuk, hogy "valódiak"-e.(inkább azt nem tudjuk, benne lesznek-e egyáltalán a második könyvben)

Bár a jövőben egyre több ilyet fogunk kapni(valószínűleg, így hogy talán egyre közelebb vagyunk a premierhez), úgy érzem nem fogok előzetesek után vadászni. Nehéz lesz, de muszáj. Mert ha előzeteseket nézek az agyam már spekulál. És elveszi a varázsát a résznek, mikor majd egybe láthatom.


2013. június 13., csütörtök

Szavazás

A legutóbbi szavazás arról szólt, hogy ki a kedvenc avatarod.... ez a szavazás most arról szólt, hogy vajon melyik a kedvenc elemed. Íme az eredmény:
Az eredmény számomra nem meghökkentő. Szinte biztos voltam benne, hogy a víz lesz a legkedveltebb. Ki tudja miért. Talán mert legtöbbünknek kedvenc szereplője ehhez a néphez tartozik. Talán mert eme nép kultúrája tetszett meg legjobban. Második helyezett csupán két szavazattal előzte meg a harmadikat, ami végül is azt jelenti, hogy a tüzet és a levegőt közel ugyanannyira szeretjük. Az hogy a föld így lemaradt igazán nem értem. Pedig a földnek az egyik legjobb arc a képviselője.
Hát ennyit az eredményekről. Én elárulom mire szavaztam: mindegyikre! Mivel nem tudtam dönteni, ezért mind a négyre adtam egy voksot. Volt még olyan aki ezt tette?:D

2013. május 19., vasárnap

Mikor lesz 2. könyv?

Nos olvastam, egy kis szösszenetet a Kora folytatásáról.
Bryan Konietzko azt írta oldalán, hogy most egyszerre dolgoznak a 2., 3. és 4. Könyvön! Megvan, hogy miért nem jött ki áprilisban a Korra második könyve. Mivel több könyvet készítenek egyszerre ez sokkal lassabb munka. Azt írta hogy még arra sincs túl sok ideje, hogy ember legyen(“being a human being”). Viszont szerintem,ha meglesznek vele, akkor majd nem tudjuk győzni a részeket(és könyveket) mert csak úgy áramlani fognak egymás után! :D
Bryan azt írta, hogy még további türelmet kér a rajongóktól, de vigasztalásul azt árulta el, hogy ez egy jó év lesz a Korra fanok számára, mert a fantasztikus hírek folyamatosan fognak jönni a csővezetékből(kissé furcsa megfogalmazás, de örüljünk a jó hírnek!), és ők örömmel osztják majd meg velünk.
Tehát megint csak türelem és türelem. Mivel már biztos hogy idén le fog menni ez egy kis pozítívum. Az, hogy még csak május van az nem pozitív. Remélem nem novemberben találják ki hogy levetítik. Nekik is előnyös lenne, ha nyári szünetben menne le a sorozat, hisz ekkor tudnának a legtöbb nézőt odaragasztani a TV-hez.
Hát ez a bejegyzés most csak ennyi, de remélem kicsit el sikerült űzni esetleges kiábrándultságokat, vagy éppen még egy kis türelmet adni a türelmetleneknek. :)

2013. május 11., szombat

Miért olyan jó Aang legendája?

Megpróbálok arra a kérdésre választ adni, amire alig lehet.
Mindenki másként éli meg, mást szeret benne, s talán mindenkinél más az, ami megfogja. De talán sikerül megint rámutatnom Aang legendájának fantasztikus egységére, és hogy a részletekig is megvan benne ami kell.

Ami igazán meg tud fogni benne....
A grafika egyszerűen mesés. Sokan a rajzolásból beírják az animékhez, pedig nem az, hisz ez egy amerikai sorozat. Az igaz, hogy a stílusa hasonlít az anime stílushoz, de egy kicsit más, és ez teszi egyedivé. Messze túlszárnyal egy-két olcsó költségvetésű animét(nem bántásképp az animefanoknak, mert vannak tényleg kiváló munkák, de vannak ám elég gyengék is). Szóval ez az egyedi rajzolata lehet az, ami megfogja az embereket, a kivitelezése, ami igazán szép, még avval a pár bakival együtt is.
A történetben már az alapszituáció is magával ragadó: egy testvérpár megtalálja az elveszettnek hitt Avatart, aki megmentheti a háborútól sanyargó világot. Egy fantasztikus utazásra invitál, amit izgalmas kalandokkal fűszerez. A cselekmény figyel a múltban történt eseményekre, és a jelenben építi a jövőt. A történet során nyílik ki előttünk a rajzfilm lényege, és nem zsúfolja az egész komplex világot az első részbe.
A szereplők egytől-egyig mind egy egyedi karaktert ábrázolnak. Szinte mindegyik szereplő átmegy valamiféle jellemfejlődésen. Talán ez teszi őket annyira imádottá. Mindenki megtalálja azt, akit kicsit magára tud vonatkoztatni, vagy éppen csak tetszik neki az, amit csinál. Jó vagy rossz, türelmes vagy forrófejű, bölcs vagy meggondolatlan, vicces vagy komor. Rengeteg ellentétes tulajdonságot és szélsőséges jellemet találunk, és ezek ütközése teszi gördülékenyebbé a történetet.
A világról mit is mondhatnék. Úgy jó ahogy van. Az egész arra az alapkőre épül, ami megadta az Aang legendájának születését is, és ez pedig az idomítás. És tényleg minden. a ruhák, az eszközök, a járművek, a házak, a környezet... és még folytathatnám. Az, hogy képesek voltak a készítők beleírni egy világba ilyen jól, az idomítást, elég nagy kreativitásra utal. Hisz ebben a világban úgy érezzük természetes az idomítás. Képes elhitetni, hogy ez az élet része, és nem érezzük úgy, hogy csak egy mellékvágány.
A zene az olyan szinten képes a néző elrabolni(legalábbis engem), magával ragadni, hogy azt már szép átélni. Néhol keleties hangszerek és hangzás jelenik meg, néhol pedig egy hegedűkoncerttel ér fel. Tökéletesen van eltalálva a hangzás az adott hangulathoz, így amikor nézzük képes fokozni az érzelmeket az adott szituációban. Fület gyönyörködtető hangzása szerintem a hétköznapokban is megállja a helyét.
Az egész együtt... nos a fent leírtak összessége. Én is így vagyok ezzel ezért is volt számomra nehéz ezt szétbontogatni. Ha megkérdeznék, mi az amit kiemelnék belőle akkor minden, vagy elkezdeném a világgal a szereplőkkel folytatva és felsorolnák mindent ami jó benne, szóval ugyanott tartanánk, ha azt mondtam volna, hogy mindent. A teljes egész adja meg azt a komplex történetet amiben annyira el lehet mélyülni, és bele lehet szeretni.

Szóval ez lett volna az Aang legendája fantasztikumának keresése. Azért nem hoztam Korrát, mert mint tudjuk hamarosan 2.könyv! Hamarosan....

2013. április 19., péntek

2013. április 4., csütörtök

Hamarosan 2. Könyv!?

Nagyon, de nagyon várjuk a Korra második könyvét, de csak nem akar jönni.
Elméletben MOST ÁPRILISBAN fog lemenni angolul az amerikai Nickelodeon csatornán. Hogy mi is ezzel a probléma? Nos hogy egyáltalán nem kapunk semmi-féle előzetest. Az összes infó a rajongók által készített spekuláció és rajzok, és a készítők is csak egy képet adtak ki a kezeik közül. Tavaly már ezzel szemben márciusban adtak ki kisebb videókat, reklámokat, hogy a rajongók csöpöghessenek.
Bennem ez felvet egy kérdést, vagyis egy gondolatot. Mégpedig azt, hogy ennek az oka nem lehet más, mint az, hogy még abszolút nem állnak készen! Mivel még nincs kész, ezért nem harangozzák be a vetítését. Egy sorozatnál, nem is biztos, hogy közben nem javítgatnak rajta, de már a főbb momentum és az epizódok egésze megvan, vágva van, készen van, ám ha még mindig nincs semmi kiszivárgott kép, az szerintem rosszat sejtet. Ha ez így van, akkor késik az Avatar, ami pedig további várakozást jelent. És igen jöhet egy: nee(sok-sok ee-vel). Hogy mit tehetünk? Semmit. Várnunk kell, a végletekig játsszák a türelmünket, de én speciel hajlandó lennék még egy hónapot várni csak azért, hogy igényes munkát kapjak. Talán a hosszú várakozástól még jobban fogjuk élvezni ha majd lemegy, hisz (hogy egy hasonlattal éljek) a jó süteményt is sokáig kell készíteni, hogy isteni finomság legyen belőle.
Szóval a sok rajongó által kiszivárogtatott infóban én nem bízom. Halottam ilyet, olyat, pletykákat, részcímeket, de sajnálom, hiszem ha látom;)
TÜRELEM, kedves rajongók, türelem... ennyit tudok tanácsolni. Nem érdemes kutatni MÉG, mert hamar becsaphatnak. Én nem is kezdek spekulációkba a fejemben, hisz ha nem úgy alakulnának a dolgok ahogy elhitették velem, esetleg csalódás lenne.

2013. március 31., vasárnap

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Kellemes húsvéti ünnepeket minden kedves Avatar rajongónak! 
Vajon Aangnak egy Kengunyúl hozhatta a tojásokat, ha ő náluk is meg van tartva ez az ünnep? :D

2013. március 30., szombat

Új szereplő

Az Avatar nem csak egy szimpla mese. Nekem például ihletet adhat. A sorozat ihlette ezt a művem is. Hogy ki ő? Talán a következő Avatar. Talán egy harcosnő. Talán egy nemes hölgy. Talán egy tűzidomár, talán egy földidomár. Nem tudom ki ő, de azt igen, hogy a kivitelezése az Avatar stílusát tükrözi.  Tudom hogy nem lett valami szép(főleg a színezés eléggé vonalas lett), de nagy felületen dolgoztam A3-as lapot egészen befedi.
Ti is szoktatok saját kezűleg kitalált, Avatar ihlette szereplőket rajzolni? Remélem nem vagyok egyedül:)

2013. március 24., vasárnap

A keresés 1. rész

Még magyar fordítás nincs, de én elolvastam angolul(és nagy részét megértettem, de az estleges félreértésekért elnézést), és hát sok minden történt benne, de legalábbis sok minden kiderül. A történet folyamán folyamatos visszatekintéseket látunk Ursa múltjából. Csak hogy ezek az emlékek még több kérdést vetnek fel....
Először is Azulat kihozza Zuko a diliházból, ezért cserébe Azula segít felkutatni anyjukat. Azula titkol egy papírt, amit Zuko azt hiszi elégetett. Egyből jön a kérdés: ez hol jó Azulának? Miután megőrült, látomásokat lát, főként anyja alakját. Ez is megőrülésének úgymond egy része. Így akarja eltüntetni a képzelgéseket, hogy elpusztítja anyját. Igen, így akar megszabadulni a gondoktól, hogy majd átvehesse a trónt Zukotól. Szóval elindul Aang, Katara, Zuko, Sokka, és Azula Appa hátán hogy felkeressék Ursa szülőhelyét, hátha találnak valami nyomot. Közben Azula természetesen parádézik, és meg akar szökni. Igazából továbbra is nyáladzás van Aang és Katara között(remélem végre felnőnek a kapcsolatukhoz, bár már így is rengeteget fejlődtek, már nem édeseznek egyfolytában), Sokka továbbra is humorizál, Zuko meg folyamatosan felügyeli húgát. Nem is árt, ugyanis leugrik Appáról és megpróbál elszakadni a csapattól, de anyja hallucinációja megállítja(és itt árulja el piszkos kis tervét amit már írtam) így Katara beéri, és szoros jégköntösbe zárja. Ám hirtelen megjelenik egy kék farkas szellem, ami közelsége már az imént is furcsa arckifejezést váltott ki Aangból. Hőseink felveszik a harcot ellene, de Appa az, aki javukra fordítja a mérleget. A tűzevő farkas szellem (igen, megette Zuko tüzét, ami felettébb érdekes..) ezért kis szárnyas bogárszerű szellemeket küld ellenük, amit Azula tüntet el, miután Zuko kiszabadítja a jég fogságából. Aztán letáboroznak, Zuko kisebbb beszélgetésbe elegyedik Sokkával, majd az ő mintáját követve ő is betakarja húgát, ám ekkor meglátja az elrejtett cetlit amit eddig elégetnek hitt. Na és ez a legfontosabb része az egésznek, ugyanis a levelet Ursa a régi szerelmének írta, aki még Ozai előtt kérte meg a kezét. A legfontosabb szó benne, hogy Zukot a fiuknak nevezi. Tehát Zukonak nem is Ozai az apja. Fúú, ez romba dönti az eddigi felépült elképzelésemet, és helyette kitalál egy újat. Teljesen illúzióromboló ez az információ. Míg eddig azt hittem, hogy Zuko az anyjára hasonlító gyermek, aki mentesült Ozai gonoszságától, és ettől olyan különleges Zuko, hogy képes dönteni helyesen a választáskor, addig végig más volt az apa. Szerintem ez nagyon idegesítő, legalábbis számomra, de nem csak számomra hanem Zukonak is. Ezek szerint nem is az igazi apjánál próbált becsületet szerezni?  Végig egy olyan ember tiszteletéért esedezett, akinek semmi köze nem volt hozzá(azonkívül hogy az uralkodó)? Szerintem ez egy nem szép csavar a történetben, de ez egy olyan dolog ami további izgulást eredményez a következő részig.
Ha már következő rész... a borító alapján, a szellemnek nagy jelentősége lesz. A szellemről mit is tudunk? Hogy találkozott Zuko igazi apjával. Még egy pont a olvasása utáni vágyakozásra, a történtek letisztulása mellett. Na és Azula? Mi lesz a képzelgésivel? Remélni tudjuk nem viszi véghez ördögi tervét. csupa-csupa kérdés  és a válaszokat még nem kaphatjuk meg. Amúgy összességében erről képregényről ugyanaz a véleményem, mint Az ígéretnél. Hiányzik az Avatar egyedi stílusa:( Guri Hiru is jó, de nem az igazi.

2013. március 14., csütörtök

Állatvilág

Az Avatar sorozatokban, főleg Aang legendájában rengeteg ötletesebbnél ötletesebb, aranyosnál aranyosabb csodálatos vagy éppen veszélyes állatkeveréket láthatunk megjelenni a szemeink előtt. Ezek a a varázslatos lények megbabonázzák az embert.
Nézzük miféle fantasztikus kis teremtményekkel van dolgunk. Kezdjük szívünkhöz legközelebb álló apró barátokkal, Momóval és Pabbuval. Momo egy olyan egyedülálló értelmes kis haspók karakter, amit mindenki elfogadna, mint kis háziállatot. Én személy szerint az egyik legkedveltebb állatkák között tartom számon. Mindamellett, hogy meg annyiszor kimentette barátait a szorult helyzetekből, önfeláldozóan segített. Ez a kis repülő lemúr komoly érzelmeket táplál, például Appa iránt. Pabbu aki szintén egy haspók, egy iszonyatosan aranyos tűzmenyét. A hangja mikor megszólal, csak alátámasztja ezt, de Momo hangja is egyszerűen tökéletes. Például Momo és Appa hangját egy és ugyanaz ember adja. Furcsa mi? A kis apró jószág kattogós hangja és a hatalmas repülő bölény mély, bömbölése ugyanazon tüdőből származik.
Appa, Naga vagy éppen egy sárkány, mind egy Avatar állatsegédje. Appa egy hatalmas állat hatalmas szívvel, mindennél jobban szereti Aangot, és Aang is nagyon szereti őt. Sok mindenen átment, és legtöbbször ott volt a barátai harcinál, bár nagy termete miatt könnyebb felfedezni ezért sokszor bujtatni kellett. Naga pedig hányszor menti meg Korrát és barátait? Mindketten nagyon fontos szereplők.
És akkor szót kell ejtsek a többi (szerintem akár van száz) kitalált állatról. Az egészen aranyos teknőcskacsáktól, a veszélyes keselyűdarázsig, a teherbíró strucclovon és a zeneszerető borzvakondon át. Mégis mindegyik állat ahhoz képest, hogy egy úgymond egyveleg, több állatból összetett lény, mind elfogadható, nem túlságosan abszurd, és tökéletesen megfelel ebben a világban. Én imádom ezeket a kreációkat. Egyszerűen fantasztikus az angolnakutya, de én még imádom az unagit és még a shirsut is.
Itt egy link egy szerintem eléggé közismert oldalról, ami bemutat jó pár kreációt. Érdekes lehet azoknak, akik még nem találtak rá erre az alapos felsorolásra: LINK
Itt egy videó állatokról. Talán érthető miért olyan nehéz felsorolni őket, hisz olyan sokan vannak. A minősége sajnos nem a legjobb, de visszaadja az Avatar állatvilágának sokszínűségét.

2013. március 2., szombat

Itt a tavasz!


Bizony, bizony! "Ilyenkor nyílnak a virágok, Appa meg új bundát kap!" - Aang
Nekünk mindamellett hogy közeleg a jó idő, azt jelzi, hogy már nincs sok hátra a II.Könyvig, ugyanis valamikor tavasszal fog kijönni(elvileg áprilisban), de alig csöpögtetnek nekünk információkat. Egyenlőre még nem nyitják meg a csapot, és morzsákat sem hagynak. Nem is baj, mert én eldöntöttem, hogy nem fogok előzeteseken lógni, ugyanis elveszik az epizód élvezhetőségét, mert én spekulálok, és mikor nézem az adott részt, mivel már láttam a jelentet, nem élem úgy át.

Most, hogy már március van, gondoltam hozok nektek egy pár képett, ami az Avatar-beli tavaszt idézi. Mint ahogy újraéled a világ, úgy én is kirepülök, és nem kell bemenekülnöm a meleg szobába a hideg elől, bár most még nincsen túl meleg se. De hiányozni fog a hófehér táj, ahogy a hó belepi a környezetet, és az a semmivel nem utánozható érzés, amikor este hatalmas pelyhekben hullik a hó nyugodtan, csendesen, és az ember(vagyis lehet hogy csak én) elveszik a több ezer meg millió fehér kis pamacsban ahogy megtörik a lámpák fényét.


2013. február 20., szerda

Iskolai unatkozás

Lám megint megjelenek iskolai firkálással. Ha unatkozok a suliban például szünetben, olvasok vagy sudokuzok, rajzolni már ritkábban és inkább csak órán. Bár ha elfogy a sudoku, akkor kidekorálom. Ez mondjuk egy régebbi darab, de csak most tudtam feltölteni, mert most találtam meg. Nézzétek el azokat a (én csak úgy hívom "hirtelen hülyeség") mellékes értelmetlen kiegészítéseket. Az elég béna Makot és Zukot nézzétek el nekem, de Mako a gyengém... gyakorolnom kéne őt is nem csak a sálját lerajzolni^^

2013. február 18., hétfő

Rajzórai feladat

Rajzórai feladatnak kaptuk meg, hogy készítsünk maszkot. Lehetett rajzolni és vett, emberi formájú kartonra festeni is. Egyből beugrott hogy én meg akarom Amon maszkját csinálni, de aztán beugrott, hogy az a rajztanáromnak nem felelne meg. Ő nem tudja azokat a háttérérzelmeket, amiket én átélem a sorozatnézése közben. Nem ugrik be neki az az alak, az a hang, az a karakter, az az elvetemült gonosz elme akit én a vásznon láttam. Alapvetően a maszkja nem túl bonyolult, épp ezért ha lerajzolom, akkor a tanár visszadobja "tudsz te ennél jobbat is" címszóval, vagy ad rá egy gyenge jegyet.
Hosszas tervezgetések után beugrott a kék szellem, így végül emellett maradtam. Sajnos nem volt sok időm az elkészítésre, mivel szorított a határidő. Ezért elmaradt az árnyékolás, és látszik is rajta, hogy elsietett munka. Nem életem festése(főleg hogy bénán festek), de mivel abszolúte avatar ihlette, szerintem motivációként is hathat esetleg egy ilyesmi maszk elkészítéséhez:)

Az Amon maszk elkészítéséről még nem mondtam le! Az, hogy rajzórára nem viszem be, az nem jelenti azt, hogy a magam szórakoztatására nem készíthetem el!

2013. február 15., péntek

Vélemény, Életjel

Igen még élek, csak éppen az elmúlt időben nem voltam túl aktív. ezúton is bocsánat ezért a kellemetlenségért, hogy nem jelentkeztem, nem mutattam újdonságokat, nem tettem föl semmit. Gyakorlatilag ez az első bejegyzésem februárban pedig 15-ke van! Szégyenletes és gyalázatos ez egy blogírótól.
Volt Valentin-nap is, amit én személy szerint nem ünneplem mert egy divatünnepnek tartom, amelyet pénz hajkurászok találtak ki, hogy több pénzt tudjanak kihúzni az emberekből - és most jön a legszörnyűbb - a szereteten keresztül. A pároknak mindennap Valentin-nap, amikor együtt vannak, nem? Nem igazán akarom kiemelni ezt az ünnepet, bár Korrával és Makóval vagy Aang és Katarával össze lehetne kapcsolni a dolgokat, de nem akarok vegyíteni. Ezek az úgynevezett "ship"-ek(szó szerint hajók), igazából a párokra értendők, a felek közötti vonzódásra. Én nem vagyok valami nagy "shipper"(olyasvalaki aki rajong ezekért a párosításokért, esetleg újakat talál ki), inkább csak élvezem hogy történjenek a dolgok. Például a Makorra ship is nyilvánvaló volt már a második részben, hiába próbálták megijeszteni a Makorra fanokat Asamival, mert már az elején lehetett tudni mi lesz a vége. A Makorra párosítás egyesek szerint Zutara 2... hát nem is tudom ha belegondolunk van benne valami... A tűz-víz ellentét párosítás nem lépett be a képbe régebben, de Korránál igen.
Ha már itt tartunk, akkor nem mehetek el a sokak által kedvelt és támogatott Zutara páros mellett sem. Rengeteg érvet láttam, amiért Katarának Zukoval kéne összeborulni. Megmondom őszintén tényleg rendkívüli páros, ahogy azt páros bevetéseiken láthattuk, fantasztikusan dolgoznak össze(III.Könyv 16.rész - A déli kalózok), de képesek megnyílni egymás felé(II.Könyv 20.rész - Sorsok keresztútjai). Tényleg szép pár lettek volna. Tudom, hogy a készítőknek megvolt az oka amiért Aang esett szerelembe Katarával, és nem Zuko. A végkifejlet így is gyönyörű és csodálatos. Noha olvastam pletykákat arról, hogy eredetileg a Zutara párost tervezték be, de lehet ezt is csak egy lelkes fan találta ki.
És akkor íme egy Makorra Zutara videó:)
Igyekszek befejezni az elkezdett alkotásokat, és minél hamarabb feltenni őket:)

2013. január 27., vasárnap

Fanfiction

Egy hiányzó részlet, egy rejtély, egy végkimenet.
Tarrlok és Noatak beszélgetése menekülésük során.

Mélyen bámult testvére kék szemeibe, melyekben magabiztosságot és remény sugarát vélte felfedezni. Ezek buzdították cselekvésre, de ő csak gondolkozott. Megteheti-e, hogy vele tart? Megteheti. Már nincs mit veszítenie. Vége a karrierjének, az erejének, egy bukott lélek, egy megtört ember, az élete már sosem lesz a régi. Feltápászkodott és közelebb lépett bátyjához, majd rátette kezét vállára és kis tétovázás után, hangjában kételyek hangoztak:
- Második esély? – szűkítette össze szemeit, melyekbe belelógott barna, megtépázott haja.
A válasz csak egy bólintás volt és egy apró, biztató mosoly a száj szélén. Nem igazán győzte meg, de határozatlan lépésekkel vele tartott, mikor Noatak lefelé hívta a lépcsőn. Nem volt biztos a dolgában és nem bízott a második esély lehetőségében. Túl sok változás történt azóta, túl sok idő telt már el. A múltban sajnálta, hogy nem tartott vele, de a jövőben mi lesz, ha vele tart? Miközben lefelé osontak a lépcsőn, mindketten a jövőn gondolkoztak. Mit várhatnak a jövő rejtelmeitől? Hova menjenek, és ott mit csináljanak? Szótlanul haladtak tovább gondolataikban elmélyülve, nem is nagyon tudták, hogy mit mondjanak egymásnak. Miután kimentek egy titkos kis csapóajtón, ami fából készült, Tarrlok szorosan követte a szúrós bozótokon át, ahogy utat tör az előtte haladó bukott vezető. Egy kis mellékösvényen mentek lefele a Levegő Templom-sziget melletti titkos kikötőbe, ahol a tenger egy motorcsónakot dobált óvatos hullámaival. Lefelé igen meredek és csúszós sziklákon kellett haladniuk, melyeket az algák és mohák már beleptek. A motoros vízi jármű egy apró bothoz volt kikötve, amit egy keskeny repedésbe szúrtak. Csoda, hogy még nem vitte el a víz. A testvérpár még vízidomár tagja nagyobb hullámot gerjesztett, és közelebb húzta a csónakot, hogy bele tudjanak szállni. Tarrlok visszanézett a szigetre, melyre a lenyugvó nap már-már vöröses árnyalatával sütött, a torony hatalmasságát kiemelve csillogóan verődött vissza a fény annak ablakairól. Ez erőt adott és beszállt a csónakba. Noatak megkönnyebbülten nyugtázta, hogy adott neki egy esélyt. Beszállt ő is, éppen indította volna a motort, mikor két chi-blokkoló az előbbi ösvényről parittyákat dobott a hajó propellerjeire és testvérére. A testvérpár rémülten fordult hátra, de az idősebbikük már cselekedett. Ellökte a csónakot a szigettől minél messzebb egy nagyobb hullámot gerjesztve, majd miután befejezte a mozdulatot véridomítással felemelte a két lázadó - most már csak volt - követőt. Nekivágta őket a földhöz, és vett egy mély levegőt majd leeresztette kezeit a cselekedete után, s sóhajtott. Meglehetősen bántotta, hogy már senki nem hisz benne. Csak remélni tudta, hogy vannak még olyanok, akik elfogadják és követik az elveit. Öccse elhűlten nézte a történteket s közben kiszabadította magát a kötelek szorításából, majd áthajolt a csónak hátsó oldalán, súlypontját áthelyezve a mellkasára, hogy minél jobban elérje a propellereket. Kisebb erőlködés után sikerült, és óvatosan visszalépett a hajó fedélzetének padlójára. Épp szólni akart bátyjának, mikor meglátta, hogy az ekkorra leült a vezetői ülésre, arcát a kezeibe temette és halkan így szólt:
- Azért mentem el régen, hogy apánk ne használhasson fel saját bosszúja céljából, de az életemet mégis neki áldoztam. Annak, hogy elpusztítsam az avatárt, elfoglaljam a várost és egyenlőséget teremtsek a világon, és közben végig apánk szelleme kísértett, noha én azt hittem, hogy megszabadultam az árnyától. – sóhajtása aggályokkal és szomorúsággal volt teli. - És csak most döbbentem erre rá, mikor elvesztettem, amit eddig építettem.
- Miután elmentél, minden megváltozott. – Noatak erre felnézett. - Atyánk elvesztette a bosszú lehetőségét azzal, hogy te eltűntél. Engem nem tanított többet…. Én is szintén azt hittem, hogy megszabadultam a szellemétől, de az akarata rajtam is végrehajtatott. – Rázta meg fejét elégedetlenül. - Volt egy tökéletes tervem, hogyan fogjam irányításom alá az egész várost, de fogalmam sem volt róla, hogy ezt tudat alatt miatta teszem. – És tovanézett az óceánra, melynek könnyed hullámain a napfény örömteli táncát vetette. Leült a hátsó ülőhelyre, közvetlenül a elektromos kesztyűk mellé.
- Nem tűntem el. Új életet kezdtem az Északi Víz törzsénél, miután rám talált egy vadászcsoport a viharban. El akartam felejteni apánkat ezért nem idomítottam vért, még azt sem mondtam el, hogy ki vagyok… Egy ottani vízidomár iskolába jártam. - Felállt és beindította a motort. Az hangosan zúgott fel, majd állt be a ritmikus ütemébe. - Megtanultam a vízidomítás legkülönbebb módszereit; a gyógyítást, a fagyasztást, és azok az emberek még csak nem is sejtették ki vagyok, pedig terjedtek szóbeszédek az Avatar és a véridomár összecsapásáról, de mind az Avatar fényét csillogtatták. - Felpörgette a motort és gázt adott. A lendülettől kiemelkedett a csónak orra a vízből. Tarrlok belesüppedt az ülésbe, mert bátyja keményen indult el a hajóval. - Jó pár hónapot töltöttem el ott. Tudod láttam, hogy micsoda előny az idomítás azoknak, akik idomárok. De akik nem, azoknak mekkora hátrány. Mennyivel könnyebb és egyszerűbb életük lenne, ha ők is idomárok lennének! Tudod, azt rebesgették, hogy Köztársaság Város az a hely ahol származási megkülönböztetés nincs, mindegy, hogy melyik néphez tartozol, honnan jöttél, ahol béke van, és nincs különbségtevés az idomárok és nem idomárok között. El akartam oda jutni. Nem fért össze a fejemben az apám által mutatott alvilági kép, és amit az emberek meséltek a fényűző helyről. Elindultam a Föld Királyságába, egyedül. Se pénzem, se élelmem, semmim nem volt, csak az a ritka hatalom, amit apánk erőltetett ránk. - Mély lélegzetet vett, és a műszerfalra nézett.
Tarrlok nem akarta félbeszakítani, hanem megvárta míg folytatja. Halottnak hitt testvére épp levezeti előtte az életét. Noatak felnézett a horizontot kémlelve és tovább mesélt. - Egy vándor, harcosokból álló csapathoz szegődtem, akiknek tetszett az egyenlőségi felfogásom. Adtak enni, inni, és rávilágítottak az igazságra, hogy nem minden olyan rózsaszín, mint amit el akarnak hitetni. Mindegyikük különálló személyiség volt, de rendkívül kitartó és összetartó harcosok. Mondhatni a második családom voltak… Tőlük tanultam chi-blokkolást, és effajta harcmodort. Utunk során, ami a célvárosba vezetett, megszálltunk egy sebhelyes öregnél, aki támogatta csapatunkat, amiért egyszerű emberekként ugyan, de képesek vagyunk megvédeni magunkat. - Itt elmosolyodott, vidám dolgok jöttek fel az öregemberről. Ám a mosoly hamar eltűnt arcáról. - Nem volt idomár, ahogy a családja se.  Kiskorában elvesztette családját tűzidomárok miatt, és az ő arca is eltorzult. És itt esküdtem fel az idomárok ellen.
- De hiszen te magad is az vagy! - mutatott rá Tarrlok, Amon bukásának legfőbb okára.
- Tudom. De mit kellett volna tennem? Hagyjam, hogy elnyomják őket, félelemben tartsák, mint ahogy tette velünk apánk?! Kellett valaki, aki megtalálja az igazi egyenlőséget, hát azzá váltam, akivé kellet, hogy válljak! - Elhallgatott. Tarrlok érezte, hogy bátyja életének és elméjének változásában ő is nagy szerepet játszott. - A városba érve… - úgy érezte el kell mondania öccsének, hogy mi történt vele. Bűntudatot érzett testvére képességének megfosztása miatt, ezért megosztotta vele azt a nyomást ami rá is nehezedett akkor. - Elválltam a csapattól. A városban pénzkeresési lehetőségként fogadásos harcokba kezdtem, ahol nem nagyon voltak szabályok. Itt született meg Amon. Eleinte az utca söpredéke úgy tartott, hogy „Amon, a maszkos mindig fair játékos.” - Mosoly ült ki szája szélére. - De nem idomítottam. Azt sem tudták, hogy ki vagyok. Úgy ismertek meg, mint egy nem idomárt. Több mint fél év kellett rájönnöm arra, hogy el kell tüntetni az idomítást a föld felszínéről, hogy egyenlővé váljunk, mert mindene rossznak az oka az idomítás. Rájöttem arra is, hogy hogyan tegyem, és első áldozatom egy Tűzidomár volt, aki rám támadott… Balszerencséjére. Nem volt egyszerű valaki képességét eltüntetni, de sikerült. Így hát anélkül, hogy áldozatokat szednék, az embereket csak megfosztom az erkölcstelenségeitől. - Gondolatai elszállingóztak a vízidomítás felé, ami képes irányítani az energiát, és hogy az energia a csakrákban gyűlik össze. - Tökéletes tervem miszerint megtisztítom a várost a zsarnokoskodó idomároktól több akadályba ütközött. Hosszú idő, több mint tíz év kellett mire ennyi követőt, és támogatót szereztem magamnak. A hadnagyom hitt legjobban, az elveimben. Ő volt az első, aki mellém szegődött. A chi-blokkolók többsége azért állt hozzánk, mert tönkretették az életét, vagy megölték valakijét az idomárok. Így szereztem meg Hiroshit is. Ő tényleg hitt abban, hogy megbosszulhatja felesége halálát. Akkora hatalmam van… volt, mint egykoron apánké, de én a megfelelő célt szolgáltam. A tervem részeként a vezetőknek a városházán, el kellett bukni, hogy a helyükbe én léphessek, mint egyenlőséget teremtő vezér. Nem számítottam a jelenlétedre. - Bűnbánó szemekkel nézett testvérére.
- Sosem hittem, hogy újra találkozni fogok veled, és hogy újra beszélni fogunk… Halottnak hittelek. És most együtt megyünk el Köztársaság Városból, ahova apánk akarata vezetett minket. - Fogta fejét Tarrlok és megvilágosodott elméjében, hogy már sosem lesz normális életük. A múlt túlságosan leírja őket.
- De most velem tartasz új életet kezdeni! - Szólt lelkesen Noatak, és elképzelte, hogy kettejükre micsoda jövő várhat. Talán ennyi érzelem és remény nem is gyúlt még benne eddig. A vállára nehezedő súly eltűnt, apja általa végrehajtatott bosszúterve megbukott. - Újra együtt lehetünk! Bármire képesek vagyunk!
- Igen, Noatak. - Igazat adott testvérének, de Tarrlok agyán végigfutott két becsületvesztett ember elkövetkezendő élete, akiket bábként kezelt apjuk szelleme. De nem mindig volt ez így, s ezt ő is tudta. De azokat a régi szép időket már nem lehet visszahozni soha. Kezdett körvonalazódni benne a megoldás.
- Noatak… már-már elfelejtettem a saját nevemet. - A régi szép idők emléke újabb mosolyt csalt arcára. Testvére jelenléte, hogy vele tart, egészen más kedélyállapotot váltott ki belőle. Élete nagy részében egy erős, rideg vezető volt, de hiányzott neki a szerető családja. Soha nem kapott melegséget. Apja nagy elvárásainak kellett megfelelnie, és ez bélyeget nyomott gyermekéveire.
Tarrlok szánóan nézte testvérét, de ő már tudta, hogy nem lenne jó életük. Bátyját elvakította a remény, hogy együtt mennek el. Megpillantotta a hajón található elektromos kesztyűket, amik az egyszerű embereknek adtak volna esélyt az idomárok elleni harcokban, és rájött hogyan zárhatja le és adhat még boldog véget szomorú történetüknek, hogyan lehet visszahozni a régi szép gyermekkorukat. Levett egyet a polcokról, és felvette jobb kezére. Óvatosan lecsavarta a csónak tanksapkájának fedelét, és a felfegyverzett kezét a nyílás fölé tartotta. Becsukta szemeit és utolsó mondatai fájón hangzottak el testvére felé:
- Minden olyan lesz, mint a régi szép időkben.
Noatak szeméből egy apró könnycsepp csordult végig arca oldalán, Tarrlok pedig véget vetett életük fejezetének, örökre.

Köszönöm, hogy elolvastad! Véleményedet megjegyzésbe várom!:)

2013. január 23., szerda

Videók

Pár darab tehetséges készítő által készített videó:)
Itt egy Tophos is, mert tudjuk neki nincs párja a földön:) A zenéje pedig az egyik kedvencem:)
És itt egy gyönyörű Yues is:)

2013. január 18., péntek

Az Ígéret képregény értékelése

Aang legendája a III. Könyv 21. részével befejeződött. Hogy mi lett az Avatar-csapattal utána, a rajongók nagy megelégedésére, egy képregényt készített Guri Hiru, Mike-al és Bryennel együtt működve, hogy elvarrják az nyitott szálakat.
Én elolvastam angolul is, de mivel nincs túl nagy szókincsem, ezért megvártam míg elolvashatom magyar fordítással is. A magyar fordítást szofi11nek köszönhetjük a katarafansite.gportal.hu ról.
Először is én szerény személyem szerint, nagyon örültem hogy lesz folytatás, az meg mindegy, hogy milyen úton-módon, jelen esetben képregényben. Mikor megtudtam hogy három részre lesz bontva, örültem és bánatos voltam. Örültem, mert így gyorsabban kiadják a részeket, de sajnáltam hogy széttagolják. Mindenesetre az a lényeg, hogy végre kijött, és teljes egészében már a "kezünkben tarthatjuk"
Hogy is kezdődött??(pontosabban folytatódott) Aang ígéretet tesz Zukonak, ami szerint ha Zuko cselekedetei hasonlítanak az apjáéra, akkor Aangnak el kell pusztítani a fiatal tűz urát. Ez az ígéret árnyékolja be az egész történetet. Az első részben megkezdődik a Harmónia mozgalom, ami mindenkit visszalakoltat a saját népéhez. Igen ám, de a tűz népe kolóniái, amiket a háború során telepítettek/építettek, nem értenek egyet ezzel a törekvéssel. Joggal teszik ezt, hisz ott alapítottak családot a tűz népéből emigrálók, ott van minden vagyonuk. Nem vehetik ezt csak úgy el tőlük. Gyakorlatilag ez derül ki az első részből, Zuko összezavarodik. Kövesse a Harmónia Helyreállítási tervet, vagy inkább azt tegye amit a népe kíván? Közben összeveszik Mai-jel... Történetükre külön képregény lesz!
A második részben, főként Sokkáról és Tophról van szó, na meg a fémidomár iskoláról. Megmondom őszintén, nekem hiányzottak Sokka arckifejezései. Voltak próbálkozások, de Sokka azt hiszem viccesebb fejeket tud vágni. De az iskola és a diákok története szerintem jó, és a karaktereik is igen szórakoztatóak. Arról nem is beszélve hogy a fémidomítás oktatásába is belepillanthatunk, ezzel is nagyobb átlátást kapunk a fémidomár rendőrség kiképzésének ősi alapjaihoz.
Az utolsó, befejező részben, kitör a harc, és Aang drasztikus lépést tesz, de végül megtalálja a helyes utat, Újra. Amit pedig Rokuval tesz az bennem hatalmas ellenszenvet váltott ki. Abba sem vagyok biztos hogy Roku ilyet mondana, és Aang ilyet tenne... valahogy én nem így ismertem meg őket. Nem fér össze bennem a képregény és maga az eredeti sorozat által mutatott kép róluk. De Zuko a hibás, amiért ilyet ígértetett a barátjával. Már csak annyira át kellett volna gondolnia, hogy ő ezt meg tudná tenni mással? Egy barátjával?
Én úgy összevetve boldog vagyok, hogy megmutatták, nem egyszerű egy háború után újra békét harmóniát hozni a világba. Örülök hogy ez a képregény adta meg az indítást a Keresés képregénynek(amire személy szerint nagyon kíváncsi vagyok), de nem vagyok teljesen megelégedve azzal, amit Guri Hiru nyújtott. Ő egy más stílus, és jó rajzai vannak, de nekem hiányzott az igazi.... az Avatar egyedi stílusa.

2013. január 12., szombat

Levegő Nomád medálok

Aang visel az utolsó részben egy levegőidomár nyakláncot. Annak rekonstrukcióját készítettem el fából. Nekem speciel nagyon megtetszett, így úgy éreztem kell csinálnom ilyet. Ezenkívül csináltam még egy sárga alapon barna levegő jelzésű medált is. Nálam kicsit kontrasztosabb, élénkebb színek vannak, mint a sorozatban, akasztót pedig még nem döntöttem, hogy csinálok rájuk.
Ez egy kicsit macerás munka, kell hozzá segítség plusz speciális eszközök.(nekem könnyű volt mert apum nagy barkácsmester)
Hozzávalók:
-Fa alapanyag
-Fafesték
-Fűrész, csiszolópapír
1.lépésként beszereztem a fa alapanyagot, ami egy fa keresztmetszeti cikkelyéből áll.
Erre rárajzoltam egy kört körző segítségével, majd fűrésszel körbe szeltem, így kinyerve a kört.
Utána jött a csiszolás. Először durva csiszolóval csiszoltam a lapját és az oldalát(kicsit letompítottam), majd a finommal végigmentem rajta, hogy a felülete szép egyenletes és sima legyen.


 Miután ez megvolt, barna festékkel befestettem az egyiket, sárgával a másikat. Megvártam míg megszárad, után jött a trükk, ami sokat segített(/hátráltatott) a jelzések elkészítésében.
Snitzerrel kiszabtam egy lapra nyomtatott levegőjelzést, azt rátettem a barna fára, és csak végigkentem. Utána természetesen kellett még igazítgatni, de az arányok és elhelyezkedésben rengeteget segített.
De a kivágott csigákat sem szabad eldobni! Ki tudja hova lesz még jó! :D (Nekem még vannak terveim velük, de szerintem akár díszítésként is funkcionálhatnak.)



Sok sikert azoknak, akik belevágnak! :)


2013. január 1., kedd

Boldog Új Évet Kívánok!

Ezúton is kívánok mindenkinek sikerekben, egészségben, békében és Avatarban gazdag elkövetkezendő 2013-as esztendőt!


Újév alkalmából nem kívánok egyebet,
Továbbra is Avatarfanatikusok legyetek!
Szívünkkel, lelkünkkel szeressük a sorozatot,
Legyetek boldogok az elkövetkezendő 365 napon!